Borult a bili: már Brüsszel sem tagadja, hogy Ukrajna egyetlen egy uniós felvételi feltételt sem tud teljesíteni

Alex Soros meglátogatta az Európai Bizottság bővítési biztosát, majd bemutatott egy beszédes táblázatot a háborúban álló országról.

A migráció tekintetében is hasonló a helyzet.
Abszurd helyzet állt elő mára a világban, ugyanis míg Magyarország és Egyiptom együtt küzd az európai békéért és az illegális migráció megállításáért, addig Brüsszel felelőtlen politikát folytat és súlyosabbnál súlyosabb hibákat vét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kairóban.
A minisztérium MTI-nek megküldött közleménye szerint a tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Badr Abdelatival közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy rendkívül nehéz időszakban került sor erre a találkozóra, hiszen Közép-Európa és a Közel-Kelet is súlyos kihívásokkal néz szembe, és a két térség biztonsága még soha ilyen szorosan nem függött össze.
Ezt is ajánljuk a témában
Alex Soros meglátogatta az Európai Bizottság bővítési biztosát, majd bemutatott egy beszédes táblázatot a háborúban álló országról.
„Rendkívül abszurd helyzet állt elő. És ez az abszurd helyzet abból áll, hogy Brüsszelen és a háborúpárti európai politikusokon kívül gyakorlatilag már az egész világ békét akar Európában. Az Egyesült Államok elnöke komoly erőfeszítéseket tesz, hogy visszaadja a békét Európának (…) Az afrikai országok, amelyek szembesülnek az ukrajnai háború negatív hatásaival, is támogatják, hogy béke legyen Európában. Ezzel szemben Brüsszel és a háborúpárti európai vezetők áskálódnak az európai béke ellen” – hangsúlyozta.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy ugyanígy, a migráció tekintetében is előállt egy abszurd helyzet, ugyanis bár az elmúlt tíz év során bebizonyosodott, hogy az súlyos veszélyt jelent Európa biztonságára, jövőjére és identitására nézvést, Brüsszel ösztönzi és támogatja az illegális bevándorlást, míg Egyiptom az észak-afrikai védvonal fő bástyájaként féken tartja az emberáradatot.
„Magyarország az Európába irányuló legforgalmasabb szárazföldi migrációs útvonal európai kapuja, és így a mi határunkon óriási nyomás van már tíz éve, és Brüsszel felelőtlen migrációs politikája súlyosbítja ezt a nyomást, míg Egyiptom felelős migrációs politikája segít csökkenteni ezt a nyomást” – vélekedett.
Ennek kapcsán pedig háláját fejezte ki Kairónak a terrorcsoportokkal, az embercsempész-hálózatokkal, a szélsőséges ideológiákkal szembeni határozott fellépéséért, valamint azért is, hogy nem engedi át az illegális bevándorlók tömegeit Európa felé.
„Mindezt egybevetve nyugodtan mondhatjuk, hogy a sarkaiból kifordult a világ. Amíg Magyarország és Egyiptom együtt küzd az európai békéért, Magyarország és Egyiptom együtt küzd az Európába irányuló migráció megállításáért, addig Brüsszelben sorra követik el a súlyosabbnál súlyosabb vezetői hibákat, folyamatosan hibás vezetői döntéseket hoznak, meg akarják hosszabbítani az Európában zajló háborút, és migránsokkal akarják elárasztani Európát. Micsoda abszurd helyzet!” – fogalmazott.
A miniszter ezért arra szólította fel Brüsszelt, hogy ne akadályozza a béketárgyalásokat, ne támogassa a migrációt, illetve becsülje meg Egyiptom szerepét az európai biztonság fenntartásában.
„Felszólítjuk az európai intézményeket, hogy adják oda Egyiptomnak a megígért négymilliárd eurónyi támogatást késlekedés nélkül, és ne támasszanak amúgy is már szavatosságukat vesztett politikai, ideológiai, mesterséges feltételeket a kifizetésekhez” – mondta.
Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!
(MTI)
Nyitókép: DANIEL KARMANN / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP